Védjük ki az infarktust fogápolással

Főoldal > Védjük ki az infarktust fogápolással

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Védjük ki az infarktust fogápolással


2021/06/13
Rékka

A megfelelő szájhigiénia nem csak a fogak állapota és az esztétikum miatt fontos, de egészen messzire vezető következményei is lehetnek az elhanyagolt fogaknak.

Infarktus ellen fogápolással

A fogápolás hiánya számos betegség hátterében

Az elhanyagolt szájhigiénia éppolyan jelentősen növeli a parodontális betegségek kockázatát, mint a tüdőgyulladásét vagy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáét, sőt, a demencia, az elbutulás kialakulása mögött is meghúzódhat a gondozatlan fogazat. Sajnos ezek az összefüggések még nincsenek benne a köztudatban.

A leginkább fenyegető veszély a szívbetegségekre vonatkozik, hiszen mindkét nem körében ez a vezető halálok. Amerikai adatok szerint az USA-ban évente 785 ezer ember kap infarktust, és másik 470 ezer másik esik át a többedik szívrohamán. Sokan tudják, hogy a szívbetegségeket komolyan kell venni, kordában kell tartani a koleszterinszintet és a vérnyomást, de arról kevesebben értesülnek, hogy az infarktus elkerülésének egyik fontos követelménye a fogak tisztántartása.



Hogyan függ össze a fogápolás és az infarktus?

A Bristol University és a dublini Royal College of Surgeons of Ireland mikrobiológusai szerint azoknak, akik nem fordítanak kellő figyelmet a szájhigiéniára előbb vagy utóbb számolniuk kell a fogínyvérzéssel. Ez az állapot pedig a szájüregben található mintegy 700 féle kórokozónak biztosít bejutást a véráramba.

Az erekben ezek a kórokozók találkoznak a véralvadásért felelős trombocitákkal, és összetapadásra késztetik azokat. Az így keletkező vérrögök pedig részlegesen elzárják az ereket, fokozva a szívroham veszélyét. Vagyis a tudósok szerint olyan szájüregi baktériumok, mint a Streptococcus gordonii és a Streptococcus sanquinis nem csak általánosan veszélyesek, de a szívbetegségek szempontjából önálló kockázati tényezőnek számítanak. Tehát hiába foglalkozunk sokat az egészségünkkel, ha elhanyagolt a fogazatunk, a szájüregünk, jelentősen nő az esélyünk a szívrohamra. A rendszeres fogorvosi ellenőrzés a látszólag jelentéktelen problémák megoldásában is elengedhetetlen. Így megelőzhető a sokkal komolyabb baj.

Egy jó fogászatot keresel? Próbáld ki a Móricz Dental rendelőjét! Legyen szó csak kisebb beavatkozásról, mint egy tömés, vagy a gyulladt íny kezelése, vagy épp nagyobbról, mint egy fogpótlás híddal, vagy szájsebészeti beavatkozás, a fájdalommentes kezelés minden esetben garantált!

Tanácsok a „szívvédő” fogmosáshoz

- Napi két fogmosás fenntarthatja a kardiovaszkuláris egészséget. A legfrissebb kutatások szerint ebből a szempontból nem elegendő a napi egyszeri sikálás.
- A fogmosás minden estben tartson 3 percig.
- A fogkefét havonta cseréljük, és az sem árt, ha több fogkefét használunk felváltva.
- A fogkefe körülbelül 45 fokos szöget zárjon be az ínnyel.
- Először a felső fogsort tisztítsuk meg.
- Egyszerre csak 3 fogat mossunk meg, és így haladjunk végig a teljes fogsoron.
- Mozgassunk körkörösen a kefét.
- Az ínyt csak óvatosan szabadítsuk meg a baktériumoktól.
- A fogorvos útmutatásai alapján használjunk segédeszközöket: fogselymet, speciális keféket – például fogköztisztító kefe-, fogkrémet, szájvizet, szájzuhanyt. 







Legfrissebb cikkek


Így kezelhető a cukorbetegség természetesen, gyógyszerek nélkül
Sokan keresik az alternatív megoldásokat a cukorbetegség kezelésére, és szeretnék kiegészíteni a hagyományos terápiát természetes módszerekkel. Mutatjuk mi kell ehhez!
Kicsi, fekete foltokat, pöttyöket látsz? Ilyen összefüggésben van a cukorbetegséggel!
Az apró, fekete foltok vagy pöttyök megjelenése a bőrön azonban fontos figyelmeztető jel lehet, amelyre érdemes odafigyelni a betegség korai felismerése és kezelése érdekében.
Magas a koleszterinszinted? Akkor ezeket az ételeket kerülnöd kell!
Magas koleszterinszint jelentős egészségügyi kockázatokat hordoz magában, de szerencsére sokat tehetünk annak csökkentése érdekében azáltal, hogy odafigyelünk az étrendünkre és kerüljük azokat az ételeket, amelyek emelhetik a koleszterinszintet.
A cukorbetegség kezelése

A cukorbetegség egyre több ember mindennapját megkeseríti, azonban ha nem kezeljük más betegségek forrása is lehet. Tudj meg többet a cukorbetegségről cukorbetegeknek szóló oldalunkon, böngéssz cukormentes és egészséges receptjeink között, és informálódj a dietetikai kisokosból a Diabetesnet.hu oldalán! Segítünk kezelni a cukorbetegséggel járó tüneteket!

Tévhitek és igazságok a cukorbetegségről

A cukorbetegség a modernkor egyik legelterjedtebb egészségügyi problémája, és sokan még csak nem is tudják, hogy cukorbetegek. A Diabetes.hu oldalon lerántjuk a leplet a cukorbetegséggel szembeni tévhitekről és számtalan olyan tippet olvashatsz nálunk, amelyek valóban segítenek a cukorbetegséged kezelésében! Dietetikai tanácsok a cukorbetegség leküzdéséhez.

Dietetikai kisokos és egészséges receptek tárháza

Egészségmegőrzésünk és betegségeink kezelésének velejárója a megfelelő és célszerű táplálkozás. A Diabetesnet.hu oldalon rengeteg egészséges és cukormentes receptet olvashatsz, amiket könnyedén beilleszthetsz a diétádba. A dietetika a táplálkozástudománnyal foglalkozó tudományág, így az oldalon is szakértői és orvosok által alátámasztott tanácsokkal segítjük az egészséges táplálkozásod kialakítását cukorbetegként!

Minden, ami a cukorbetegséggel kapcsolatos!

Érdekes cikkek és tartalmak, konkrét tanácsok a cukorbetegség és az inzulinrezisztencia kezeléséhez. Tudj meg többet az inzulinról, a cukorbetegség megelőzéséről és kezeléséről, a cukorbetegség szintjeiről, a terhességi cukorbetegségről és mindent, ami csak egy cukorbeteget érdekelhet. A szakértői és orvosi tanácsok mellett rengeteg egészséges és cukormentes receptet találhatsz, ráadásul a diétád sikerességét is támogatjuk hasznos információkkal! Diabetesnet.hu a cukorbetegség, inzulinrezisztencia és inzulinérzékenység weboldala!